Távolodva



Kezem reszket, fáklyám tartom,
Meleg fénye arcod dísze,
Lassan hull reánk az alkony,
Kísért az éj tiszta íze.


Hideg szél fúj, körülölel,
Magány közelg feketében,
Kiáltok, de nincs, ki felel,
Csillagtalan sötétségben.


Minden emlék tovaillan,
Hogy szótlanul állva nézlek,
Hunyt szemeden érme csillan,
Fizetségül a révésznek.


Csónak siklik, révész állja,
Véget sosem ér az útja,
Viteldíját csendben várja,
Csontos kezét felém nyújtja.


Íme, szemed örök zárja.
Karom lehull, máglya lángol.
Lelked Elysium várja,
Gyászdal száll ma messze távol...


Kharon indul nagysokára,
Fekete, bús folyón, csöndben,
Visszanézek utoljára,
Elveszünk a halott ködben...