-avagy ballada a
gyávaság igazáról
Éltem
Mint felszínes ócska
színész
Kit világ gondja nem
emészt,
S nem törődik semmi
mással
Mint dicséret-áradással
Hamisan csillogó bókkal
Gyakran elcsattanó
csókkal
Féltem
Szívem vasdobozba
zártam,
Szerelemre sosem
vágytam,
Minden érzést elfojtottam,
Éjbe löktem, feloldottam,
Mint a poklot,
elkerültem
Bilincséből menekültem
Kértem
Könyörögtem fel az égre
Eresszen szabadon végre
Két szemednek
rabságából
Szívem vergődő kínjából
Nem akarok én
szerelmet,
Adjanak nekem
kegyelmet!
Néztem
Néztem csendben, ahogy
alszol,
Tudtam, megfosztasz
magamtól
Messze futni, elfeledni
Hogy túléljem, ezt kell
tenni
Két kezeddel
visszahúztál
Örök bilincsbe
láncoltál
Vétkem
Boldogságom ott
kerestem
Két ragyogó hamis
szemben
Hazug szavad
visszhangjában
Érzelmeid alkonyában…
Végül szívem összetörve
Vérét ejti - tört
tükörre.