Szerelem...


-avagy ballada a gyávaság igazáról


Éltem
Mint felszínes ócska színész
Kit világ gondja nem emészt,
S nem törődik semmi mással
Mint dicséret-áradással
Hamisan csillogó bókkal
Gyakran elcsattanó csókkal

Féltem
Szívem vasdobozba zártam,
Szerelemre sosem vágytam,
Rettegtem a gondolattól,
Hogy a „Kínzó” majd elrabol
Mint a zsandárt, elkerültem
Börtönéből menekültem

Kértem
Könyörögtem fel az égre
Eresszen szabadon végre
Két szemednek rabságából
Szívem vergődő kínjából
Nem akarok én szerelmet,
Adjanak nekem kegyelmet!

Néztem
Néztem csendben, ahogy alszol,
Tudtam, megfosztasz magamtól
Messze futni, elfeledni
Hogy túléljem, ezt kell tenni
Két kezeddel visszahúztál
Örök bilincsbe láncoltál

Vétkem
Boldogságom ott kerestem
Két ragyogó hamis szemben
Hazug szavad visszhangjában
Érzelmeid alkonyában…
Végül szívem összetörve
Vérét ejti - tört tükörre.