"Vállaidról a csillagport le sem fújta még a
földi szél" - Sütő András: Kain és Ábel
Csillagtűz
emészti búskomor lelkemet
Kínzó
hiányod elevenen elemészt
Ezüstlő
fénylelked lemossa vétkemet,
Földre
hulló könnyed lassan elenyész.
Egy
ragyogó csillag, ki alászáll értem,
Ezüst
köntösbe bújt isteni tünemény,
Szerelmem,
ez voltál, s mit öröknek véltem,
Borostyánba
kövült szerelem-remény.
Már
csak lehunyt szemmel láthatom arcodat,
Szemed
metszése, ajkad íve ködbe vész,
És
talán már meg sem ismerném hangodat,
Mint
korbács súlyt lelkemre a felismerés.
Csillagtűz
emészti búskomor lelkemet,
Emléked
kísért, a boldogság kerül,
Idelentről
fürkészhetem csak az eget,
Két
külön világ, mely soha nem egyesül.
(Inka mítosz alapján)